Becsületbeli ügy
Előszó
Az itt látható fotókkal a videón elmondottakat szeretnénk bizonyítani. Aki Gyömrőn él annak nyilvánvaló az utak valamint a külterületek elhanyagolt állapota. A kampányban ezekre a tényekre akartuk a figyelmet felhívni. A fotókat a meghallgatáson szinte teljesen figyelmen kívül hagyták, inkább a rólunk titokban készült fényképekkel, hangfelvétellel, valótlan állításokkal (hogy a kampányzáró ünnepségen, nem dolgoztunk) voltak elfoglalva. Ez is bizonyítja az eljárás komolyságát. Sajnos nehéz így jegyzőkönyv nélkül felidézni az eseményeket, ezért is csak vázlatokban közöljük az eseményeket. Még egy koholt vád volt ellenünk, ami mellett az ügy fontossága miatt sem lehet szótlanul elmenni. Ez pedig a "jobbikos jelöltekre leadott kopogtató cédulákat tüntettek el." vád. A meghallgatáson, semmiféle bizonyítékot felmutatni nem tudtak, meg sem említették. Az Önkormányzati választásokon, mint képviselőjelöltek, becsületesen helytálltunk, holott visszaléphettünk volna, annak a tudatában, amivel megvádoltak minket. Azt hiszem, ennél több bizonyíték nem kell, hiszen ellenkező esetben az általunk támogatott polgármester jelölt be sem jutott volna a testületbe!
Féyképek és a videó
A képeken jól látható a PEVDI szennyezettsége, amit szerintük nagyon nehéz és költséges lesz megoldani. Gyömrő külső részeiről készült fotók Rózsahegyi út, középső dűlő, Tövesmajor stb. A képeken az utak állapota is jól látszik, a malom életveszélyes állapotban van. Gyömrő külterületén halmokban áll a szemét. Hol zacskóban, hol szétszórva. Erről is beszéltünk.